Phantasmagoria
 

[1]

            Az ajtó egy ismerős szobába vezetett a sarokban két különböző színű, bár ugyanolyan kényelmesnek tűnő ággyal.

– Ó! Alice! Felkeltél? Jó reggelt!

            Egy ismerős arc mosolygott rám a szoba közepéről. Fehér haját laza hullámok fodrozták, elülső tincseibe vegyülő lilás-pirosas árnyalatok alig voltak sötétebbek a szeménél. Letty állt velem szemben. De mégis mit kereshet itt...?

– Hé, hé hé hé! Halálra unom magam. Játsszunk! Játsszunk! Játsszunk!

            Meg se várta a válaszomat, máris megragadta mindkét karomat és fel-le ráncigálta őket. A puszta ereje elsöpört minden kételyt, ami felmerülhetett Letty valódiságával kapcsolatban.

– Játék! Játék! Játék!

            Ez a fajta erőszakos hívogatás valóban Letty-re vallott... Mégis, úgy éreztem van némi eltérés. Valami nem stimmelt teljesen.

– Játék? Rendben! De mit játsszunk? Hm, lássuk... Á!

            Még mindig nem adott időt a válaszra. Kicsit felkiáltottam, mikor felfoghatatlan szögekbe kezdte tekergetni a nyakát.

– Kinyitjuk a szekrényt? – kérdezte az átlagosnál magasabb hangon, arcán továbbra is ártatlan arckifejezéssel. Fájdalom futott végig a kezeimen mikor végre abbahagyta a lengetésüket.

            Kétségbeesetten a szekrényhez futottam, hogy elmeneküljek Letty elől. Ez is ugyanúgy nézett ki, mint a szobámban lévő bútordarab... Ugye nem lesz baj belőle, ha kinyitom?

            Félve Letty-re pillantottam. Nyaka szokásos helyzetben volt és ugyanúgy mosolygott rám, mint mindig. Legutolsó emlékeim szerint a szekrénye tele volt játékokkal. Vajon ma mit találok benne? Talán babázunk vagy...

            Testemet egy pillanat alatt beszippantotta a szekrény. Pontosabban, úgy éreztem mintha a lelkemet szívná el. Éles, fémes hangok rohamozták meg a fülemet majd elájultam.

***

     Mikor magamhoz tértem ismét ágyban feküdtem. Viszont erről az ágyról semmilyen emlékképet sem tudtam felidézni.

     A párna kőkemény volt, a takaró pedig rongyos és poros. Az ágy már a legkisebb mozgásra is hangosan nyikorogott alattam. Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy képes valaki egy ilyen kényelmetlen helyen elaludni.

     Ahogy felültem és körülnéztem szinte azonnal észrevettem a korhadt fából összeeszkábált falakat és a padlót, ami helyenként szétrohadt és megfeketedett. A sarokban számomra ismeretlen gombák vertek tanyát. Mivel minden lépésemnél újabb adag port vertem fel, arra a következtetésre jutottam, hogy a szobában valószínűleg nem ismerték a takarítás fogalmát. A körülöttem lévő levegő is meglehetősen dohos volt.

     Erről a Világról beszélt volna Fehér Nyúl? Bár sokkal valóságosabbnak éreztem, mint a szobát, amiben eddig voltam, nehezemre esett elhinni, hogy ez a számomra ismeretlen szoba a szívem megtestesülése. ...Vagy talán azért éreztem így, mert a balesetben minden emlékemet elvesztettem?

     Talán eszembe jut valami, gondoltam miközben kinyitottam a közelemben lévő fiókot. Apró bogyókat és száraz leveleket tároltak benne. Kivettem az egyik levelet és mikor megfordítottam apró betűkkel írt szöveget láttam rajta. Viszont sehogy sem tudtam értelmezni a szavakat. Arra gondoltam talán túl ronda az írás.

     Gyorsan körbenéztem a szobában, de továbbra sem hozott fel semmilyen emléket és még csak kulcsot sem találtam. Fáradtan felsóhajtottam.

     Közelebb mentem az ablakhoz, hogy megnézzem, mi van odakint. A házat fák vették körbe, ágaikkal eltakarták az eget. Vajon egy erdő közepére építették? Kezemet az ablakra tettem, hogy kinyissam, de ahogy előre toltam...

Csatt!

     Csak a kezem ment előre. Az üveg szétrobbant. Pedig egyáltalán nem toltam erősen... Vajon nem voltam ura a saját erőmnek?

      Óvatosan visszahúztam a kezemet, de még így is a tenyerembe és a csuklómba fúródott pár szilánk. Lassan kihúztam őket, nyomukban pedig piros vérpöttyök serkentek, majd a padlóra csöpögtek.

            Különös, de egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Bár talán mivel egy álomban voltam, épp ez volt a normális. Persze tudtam, hogy a csuklóm hozzám tartozik, mégis úgy bámultam rá, mintha másé lenne.

            Egy ideig üres tekintettel néztem magam elé, mikor ismét eszembe jutott a kulcs és az ajtóhoz mentem, hogy a másik szobában is körülnézzek.

            Ahogy elcsavartam a kilincset, hiába húztam-toltam az ajtót, nem akart megmoccanni. Alaposabban szemügyre vettem, de zárnak vagy kulcslyuknak nyoma sem volt. Miután egy kicsit több erővel csavartam el a kilincset végre egy hangos kattanással kinyílt.

            Ahogy átléptem az ajtón fájdalom nyilallt a halántékomba. Különös volt, főleg azok után, hogy semmilyen fájdalmat nem éreztem, mikor az üveg vágott meg...

Az erdőben állt egy kis, romos ház.

Ebben a kis romos házban lakott egy anya, egy apa, egy lány és egy fiú.

Sokat kellett nélkülözniük, de az anya és az apa mindig megőrizték kedvességüket. A lány folyton éhes volt, de mindent megtett, hogy kibírja az éhséget.

            Zúgott a fülem, ahogy a mesekönyvből lopott történet szavai visszhangoztak a fejemben.

            A homlokom is megfájdult. De nem ülhettem tétlenül túl sokáig, hiszen azzal megvárakoztattam volna Fehér Nyulat. Nem törődve a kellemetlen fémes csengéssel kinyitottam az ajtót és tovább mentem.

            A következő szoba úgy nézett ki, mint egy konyha és egy hálószoba különös egyvelege. A közepén egy fából készült ebédlőasztallal, körülötte három székkel. A mögöttem lévő ajtónál egy hatalmas szekrény állt, szemközt vele a másik oldalon pedig két ágy. Az előzőhöz képest egész nagy szobának számított.

            Bár ugyanolyan poros volt, mint ahonnan jöttem, itt legalább még gyengén érezni lehetett egy finom illatot. Kíváncsian belenéztem az asztalon lévő lábasba és találtam benne egy kis gyümölcslevest. Az asztalon túl egy újabb ajtó várt, ami időről-időre megremegett. Valószínűleg az lehetett a bejárati ajtó és odakint erős szél fújt. A házban mégis meleg volt, hála a begyújtott kandallónak.

            ....Vajon járt itt előttem valaki más is?

            Ha a tulaj az... Mi történik, ha elkap.

– Ne less bele túl mélyen mások szívébe... – ismételtem a tanácsot, amit még a Macska adott mielőtt idejöttem.

            A Nyúl azt mondta, hogy az emberek szívéből lesznek a Világok. Talán a Macska ezzel arra célzott, hogy egyáltalán nem szabad belépnem a Világokba.

            ...Összezavarodtam. Mégis melyiknek kéne hinnem?

            Kieresztettem a tüdőmben megrekedt levegőt. Így soha nem találom meg a választ. Úgy döntöttem egyelőre a kulcs megtalálására összpontosítok és az ajtó melletti szekrényhez léptem.

            Bár ha belegondolok, a kulcs megtalálása után mégis hogyan jutok vissza a másik helyre? Talán elég, ha csak visszabújok az ágyba...

–...ott nem.

– Hm? ...Áh!

            Automatikusan elhátráltam a hangtól majd fenékre estem. Miután jobban megnéztem mintha szemek lebegtek volna felettem.

            ....Elvégre egy álomvilágban járok. Igazán felkészülhettem volna rá, hogy pár dolog váratlanul megszólal majd, viszont egy szekrény pont nem szerepelt a számításaim között.

            A maga szegényes szókincsével azt mondta, nem ott. Talán ő tudta merre van a kulcs. Ezért a földön ülve, megkérdeztem: – Hé, esetleg láttál erre egy kulcsot?

            Viszont a szekrény rám se hederített, szemei jobbra-balra cikáztak.

– Érem nincs. Nincs, sincs.

            Úgy tűnt egy érem kell neki... És nem volt túl beszédes kedvében. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni és miután felálltam azonnal a legfelső fiók után nyúltam. Csakhogy, mikor már azon voltam, hogy kinyitom egy éles sikollyal válaszolt.

– Kinyithatom a fiókjaidat, ha megtalálom az érmet?

Rövid hallgatás után, cikázó szemei megállapodtak rajtam.

–...Érem.

            ...Vajon ez igennek számított?

            Miután átkutattam a szobát az asztal alatt találtam egy üzenetet. Bizonyosan az egyik itt élőtől. Lassan felolvastam.

–...A családomnak: Nem tudjátok hová tűnt az aranyérmem? Lefekvés előtt a zsebemben volt... Ha megtaláljátok, tegyétek a legfelső baloldali fiókba. Apa.

            Arra gondoltam - Ha lefekvés előtt a zsebébe tette... Talán az egyik ágynál lesz?

            A szoba sarkában két ágy sorakozott. Pont olyan egyszerűek voltak, mint amiben felébredtem. Ugyanúgy nyikorogtak és megroskadtak a súlyom alatt, mikor rájuk térdepeltem.

–Megvan.

            Benyúltam a fal és az ágy közti mélyedésbe és az ujjaimmal megérintettem valami hideget, ami biztosan nem a padlóhoz tartozott. Óvatosan kihalásztam, majd felvettem. Egy aranyérmet találtam, amire egy számomra ismeretlen épületet gravíroztak. Ez kellett annyira a szekrénynek.

            Leporoltam a ruhám ujját, majd visszamentem hozzá. Betettem az érmét a bal felső fiókba, pont, ahogy az üzenet utasította. A szekrény lebegő szemei becsukódtak és boldogan felkiáltott. Ez biztosan azt jelentette, jó érmét találtam meg.

***

            Utána az összes fiókot megnézhettem, de egy árva kulcsot sem találtam. Lényegében sok hűhót csaptam a semmiért.

–....Érem, kösz – szólalt meg hirtelen a szekrény. – Apa, örül.

            ...Apa.

            Annyira lefoglalt a kulcs keresése, hogy nem is gondoltam a szüleimre. Ismét leírhatatlan üresség lett úrrá rajtam. Még ebben a siralmas állapotban lévő házban is egy asztalnál evett egy anya, egy apa és a gyerekük. Az ágyak számából ítélve legalábbis hárman lehettek.

–...Három?

            Egy újabb bosszantó érzés. Mégis kik élhettek itt...?

– Apa, anya... a lányuk, Rick – válaszolt a szekrény a magamnak feltett kérdésre. A lányuk és... Rick?

– A lányuk alatt... Letty-re gondolsz?

– Letty, Rick, Letty, Rick, Letty...

            A szekrény folyamatosan magát ismételte, közben felidéztem mi történt mikor megérkeztem. Mielőtt felébredtem az ágyban - találkoztam Letty-vel.

            Fehér Nyúl azt mondta, hogy "Alice szívének rejtett oldala Világgá válik", de mit keresett itt Letty? Továbbá, ha a Világ az én szívemből épült fel, akkor miért volt minden ismeretlen. Szerettem volna látni valami ismerőset. Különös, hogy eddig semmi hasonlóval sem találkoztam. Minden olyan távolinak tűnt. Kétely-kételyt ért.

            Várjunk. Igazából azt mondta "egy" Alice, nem?

            ... Mi van akkor, ha nem én vagyok az egyetlen Alice?

            Ebben az esetben ez vagy Letty, vagy pedig Rick világa. Amint erre rádöbbentem elindultam, hogy megkeressem őket odakint, ha már a kulcsnak nyomát sem találtam a házban.

            Ahogy elfordítottam a kilincset, az ajtó nem akart kinyílni. Utána, még egyszer elcsavartam a kilincset és teljes súlyommal nekidőltem az ajtónak, viszont ezúttal túl nagy erővel indultam neki és ugyanazzal a lendülettel a földön landoltam.

–...

            Sóhajtva felültem és leráztam magamról a port. A ház körül megszámlálhatatlanul sok fa nőtt, hátborzongatóan visszhangozták a szél minden mozdulatát. ...Legalább az erdővel kapcsolatban nem tévedtem.

            Sietve végigsétáltam a fák alatt elterülő ösvényen. Különös mód csak egyetlen út vezetett a háztól és az is egyenesen előre vitt, így a félelmem, hogy talán eltévedek hamar köddé vált.

            Mintha valami ismeretlen erő vezetett volna. Én pedig kérdés nélkül követtem.

***

            Rövid séta után megláttam egy hatalmas táblát, aminek az apró alak támaszkodott. Lehetséges ez...? Odafutottam és láttam, hogy valóban Letty az. Üres tekintettel bambult maga elé. Talán észre sem vett engem.

– Minden rendben, Letty?

– ...Szomjas vagyok... Rick...

            Megráztam a vállánál fogva, de nem akart észrevenni. Folyton azt ismételgette, hogy szomjas. Talán a házban találok vizet. Nem voltam túlontúl magabiztos, de nem akartam, hogy Letty szenvedjen.

– Maradj itt, Letty. Hozok vizet.

            Letty nem válaszolt csak remegett, mintha rettegne valamitől. Mellkasán lévő masnik követték minden rezzenését. Megsimogattam a fejét majd visszasiettem a házhoz.

            A háznál, amit alig tíz vagy húsz perce hagyhattam magam mögött, találtam egy kutat, amit eddig észre sem vettem, mert eltakarták a növények. Idegesen belepillantottam; az alján tiszta vizet láttam.

            Megragadtam a kút mellé helyezett vödröt és óvatosan megtöltöttem. Örültem, hogy sokkal hamarabb találtam vizet, mint vártam, viszont a megkönnyebbülés hamar elmúlt.

–...Így nem vihetem oda neki.

            A vödröt a kúthoz láncolták, így lehetetlen volt elválasztani tőle. Talán a házban találok valamit, amivel eljuttathatom a vizet Letty-hez.

            Beléptem az ajtón, amit előzőleg elfelejtettem bezárni magam után és rövid keresés után találtam egy repedésekkel teli kis bögrét. Volt valami az aljára írva, de inkább nézte kukacoknak őket az ember, mint betűknek; nem tudtam megfejteni mi lehet.

            Mivel jobbat nem találtam, be kellett érnem azzal, amim volt. Elvégre csak vizet kellet juttatnom valahogy Letty-hez... A bögrébe töltöttem egy keveset a vödörből és visszavittem Letty-hez, vigyázva nehogy kilöttyintsem.

***

            Letty ugyanolyan állapotban volt mint mikor otthagytam. Remegett miközben üres tekintettel bámult maga elé. Gyengéden a kezeihez tettem a bögrét.

–...Víz! – hirtelen kikapta a kezemből és az utolsó cseppig kiitta a tartalmát.

– Á... Allen! Allen, te hoztál vizet? Azt hittem, szomjan halok. ...Ráadásul senkit sem láttam.

            Boldogan rám mosolygott. Úgy tűnt, a víz egy kicsit megnyugtatta, de tekintete hirtelen elkomorodott.

– Hé... Allen, tudod, hogy miért vagyunk itt?

– Mi? Öm... Ez csak egy álom.

–...Álom?

            Magam sem igazán értettem pontosan mi is történt, de láttam mennyire összezavarodott, ezért jobbnak láttam, ha csak álomnak hiszi az egészet. Letty meglepődött, de látszatra megkönnyebbült.

– Értem... csak egy álom. Furcsa is volt. Pontosan úgy néz ki minden, mint ahol régen laktam. Ez a bögre is a házamból van. Nézd, rajta van a nevem!

            Megmutatta nekem a bögre alját. Az a neve volt? Bár most, hogy belegondolok mintha a fiókokban lévő szárított leveleken is ugyanez a minta lett volna.

 –Itt az áll, Letty Amery. Anyukám megtanította, hogy írjam le a nevemet, de akkoriban még nem ment olyan jól.

            Zavarában elfordította a fejét. Kicsit izzadni kezdtem, mert attól féltem megint elkezd forogni, de ez a Letty tényleg az általam ismert lány volt.

– Oké, játsszunk! Az álmaimban általában Rickkel játszom, így most először fogok valaki mással játszani! – vidáman megragadta a karomat.

–...Ó, tényleg, Rick. Őt is meg kell keresnünk. Biztosan nagyon magányos. És... nem akarok itt maradni.

            Azt hittem ismét rángatni kezdi majd a kezemet, de sajnos Letty csak lehorgasztotta a fejét.

–...Kérlek, legalább te ne hagyj magamra.

            Szorosan megfogtam a kezeit. Egészen melegek voltak.

– Majd együtt megkeressük. Úgyis már keresek valamit – mondtam neki bátorításképp. Felnézett majd némi tétovázás után bólintott.

            Megörültem annak, hogy Letty egy kicsit felvidult ezért kézen fogtam és elindultunk. Viszont a táblán túli út közel sem volt olyan egyértelmű, mint eddig. Akár egy faág, kétfelé váltak az utak, utána kígyóként tekeregtek az erdőben.

            Amint megálltam, hogy végiggondoljam merre kéne tovább indulnunk, ismét fájdalmat éreztem a halántékomban.

Olyan hirtelen történt. Az édesanyja, mintha kicserélték volna, kegyetlenül bánt a lányával.

Amint az apja elhagyta a házat, az édesanya kirángatta a lányt az erdőbe és ráparancsolt:

Nem kapsz több élelmet. Nem jöhetsz haza.

– Minden rendben, Allen?

            Letty aggódó hangja hozott vissza a valóságba. Megint valaki a fejemben szólt hozzám, viszont Letty bizonytalanságából ítélve egyedül én hallottam.

–...Persze, jól vagyok. Menjünk. Vigyázz, ne maradj le.

            Észre sem vettem, de a kezem végig a homlokomon volt, mintha tudat alatt meg akartam volna zabolázni a fájdalmat. Miután elvettem onnan ismét kézen fogtam Letty-t. Az ösztöneinkre hagyatkoztunk mikor nekivágtunk az elágazásnak.

***

– ...A házam az erdő mélyén van. Mindenütt állatok és a tiszta levegő. Hiába voltam mindig éhes, egyszerűen imádtam ott lakni.

            Letty egyszer csak elkezdett a régi otthonáról mesélni.

– A kút mellett lévő házra gondolsz?

– Igen! Az én házam. Anya, apa én és Rick éltünk ott. ...De az anyukám nem az igazi anyukám volt.

            Szóval az tényleg Letty házában jártam, ahogy a szekrény is mondta. Viszont valami tényleg nem stimmelt. Bár nem igazán tudtam pontosan mi lehet az.

– Apa azt mondta, hogy anyukám egy betegség miatt halt meg. De... mindig csak nyaggatott, ezért nem szerettem az új anyukámat.

            Letty arca eltorzult, mintha citromba harapott volna.

– Régen mindig kedves volt. Aztán hirtelen gonosz lett. Biztosan elátkozták és boszorkánnyá változott. Egy csomószor csak megragadta a kezem és bevonszolt az erdőbe. Mikor először ott hagyott, szörnyen szomjas voltam.

            Éreztem, ahogy a melegség lassan elhagyja Letty kezét. Talán mikor az jelzőtábla előtt remegett, ugyanezekre az emlékekre gondolt.

– Viszont akárhányszor szomorú vagy magányos vagyok, Rick hirtelen mellettem terem. Beszél hozzám. Jó reggeltől jó estéig. Ha pedig gonoszkodnak velem, akkor bosszút áll helyettem. Nagyon erős fiú.

            Mikor befejezte, megállt és valamit nézni kezdett maga előtt. Követtem a tekintetét. Az egyik alacsonyan lévő ág tetején egy hófehér madár pihent.

– Madárka!

            Letty azonnal elengedte a kezemet és odaszaladt hozzá. A madár meg sem próbált elmenekülni, sőt behunyta a szemét és hagyta, hogy Letty megsimogassa. Közelebb mentem hozzájuk.

– Ez az út ugyanaz. Az mégis más.

            ...A madár megszólalt. De fele olyan meglepő sem volt, mikor a szekrény tette ugyanezt. Már szinte meg se rezzentem.

– Hm? Ó, igen, én Letty vagyok ő pedig Allen. Szóval különbözünk!

            Letty biztosan úgy fogta fel az egészet, hogy egy álomban van, így nem esett nehezére, hogy kövesse a Világ logikáját. Beszélgetésbe elegyedett a madárral.

– Mindenki más, mindenki jó. De mindenki ugyanaz akar lenni, és végül egyiknek sem sikerül – közölte a madár. Letty kíváncsian hallgatta.

            Mikor a madár kinyitotta a szemét, a fekete, örvénylő szemeket, amik minden pillanattal egyre jobban elbizonytalanítottak, megszólította Letty-t.

– Kettőből sose lehet egy ember. Hasonlóak, talán. De nézd közelebbről és más. De te, ugyanolyan vagy. Fura. Miért?

–...Én?