Phantasmagoria
 

A fejetlen motoros: Kívülállók szemszöge

Tokyo, Toshima körzet, Ikebukuro Állomás

Toubu-Tojo Vonal• a központi bejárat jegykezelői előtt

- Haza akarok menni – motyogta magának a fiatal.

Ez a mondat olyan egyszerűnek tűnt a fejében kavargó bonyolult mondatok sokaságához képest. Csakhogy, semmi sem tudta jobban kifejezni jelenlegi érzéseit, mint ez az egyszerű mondat.

    A szeme előtt legyezőszerűen elhelyezkedve – emberek. Emberek, emberek, emberek és emberek és megint csak emberek. Számuk egészen addig növekedett, hogy Mikado látóterében csak ők álltak. Nemrég múlt hat óra, az-az időpont, amikor a munkából és iskolából hazasiető emberek száma fokozatosan megnő. Természetesen még nem volt csúcsforgalom, de az emberek mennyiségéből arra gondolt, hogy ezek már nem csak emberek. Egy „tömeget” alkotnak.

   A hatalmas földalatti helyen – az Ikebukuro Állomás közepén állva emberünk majdnem elfelejtette célját az emberek láttán.

   A férfi, aki vélhetően a munkahelyéről jött, nekiütközött a tinédzsernek. A tini ösztönösen bocsánatot kért, de a férfi még csak rá sem nézett és továbbsietett. Lehorgasztotta fejét és maga elé mormogta: „Sa-sajnálom”. Majd elindult egy oszlophoz, ami kicsit távolabb volt a jegypénztártól, és nekidőlt.

A tinédzser – Ryuugamine Mikado, furcsa bizsergető érzést vett észre a gyomra körül és úgy vélte mindez a félelem és az idegesség miatt van. A lenyűgöző neve ellenére, az arckifejezése pont az ellentétét tükrözte. Tulajdonképpen, elég rosszul nézett ki.

  Egy régi barát meghívására jött Ikebukuroba. Vagyis felejtsük el egy percre Ikebukurot, az eddigi tizenhat évében ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán Tokyoban járt.

Ezelőtt sosem hagyta el a szülővárosát. Még általános- és középiskolában sem ment el a kirándulásokra és mikor úgy érezte, hogy a dolgok kicsúsznak az irányítása alól, átiratkozott egy Toshima kerületi privát gimnáziumba. Elég új volt még és a tekintélye átlagon felülinek számított. Kiváló felszereltségével Tokyo legjobb iskolái közé sorolták. Mikado ugyan maradhatott volna a szülővárosában, de mégis Tokyot választotta, mert mindig is a nagyvárosi életről álmodozott, és mert egy régi barátja az általános iskolából meghívta.

Mikor Mikado általánosba járt, már volt otthon internetkapcsolata, ezért még úgy is, hogy a barátja teljesen máshová járt, tudták tartani egymással a kapcsolatot... Így annak ellenére, hogy sokáig nem találkoztak, legjobb barátok maradtak.

Mivel Mikado szülei nem voltak összenőve az internettel, ezért nehezükre esett megérteni egy ehhez hasonló távolsági kapcsolatot. Aztán miután meghallották, hogy a fiuk Tokyoban akar tovább tanulni „mert egy jó barátom, akivel együtt jártam általánosba megkérdezte nem-e szeretnék odajárni” nehezen tudták elfogadni.  Bár nyíltan sosem mondták ki, de azt akarták, hogy a fiuk a városban maradjon és ottani iskolába járjon. Eleinte ellenezték az ötletet, de miután tájékoztatta őket, hogy dolgozni fog és fizeti a saját dolgait az iskolai költségeken kívül, ha hagyják elmenni, sikerült meggyőznie őket.

- Könnyebb mondani, mint megcsinálni…

Ahogy szemben állt az őt bizonyosan hanyagoló tömeggel, fullasztó érzés kerítette hatalmába. Már tudta, hogy ez azért van mert túl sokat agyal a dolgokon, de a kellemetlen félelem, hogy nem tud beilleszkedni, folyamatosan pusztította Mikado lelkét.

Viszont ahogy ötödszörre sóhajtott, egy ismeretlen hang ütötte meg a fülét.

- Szasz, Mikado!

- ?!

Mikado sietve felkapta a fejét és meglátta, hogy egy világos barnára festett hajú fiú áll előtte. A tinédzser kinézetében volt egyfajta gyerekesség, ami szöges ellentétben állt a hajszínével és a fülbevalójával.

Abban a pillanatban, Mikadon eluralkodott a félelem, hogy máris találkozott egy uzsorással vagy csalóval; de mikor rájött, hogy az illető a nevén szólította, alaposabban szemügyre vette az arcát. És végre megtalálta az apró hasonlóságokat, amik a régi barátjára emlékeztették.

- Eh? Te vagy az… Kida-kun?

- Ha már így megkérdezted… leszek oly’ nagylelkű és megmondom! Kérlek, válassz a követező három lehetőségből: Egy, Kida Masaomi! Kettő, Kida Masaomi! És három, Kida Masaomi!

Ennek hallatán Mikado az Ikebukuroba érkezése óta először mosolygott.

- Azta, te Kida-kun vagy? Tényleg Kida-kun vagy?

- Három évig agyaltam ezen a viccen és rá se hederítesz… rég nem láttalak!

- Pont tegnap chateltem veled a neten… de őszintén szólva,  rémisztően sokat változtál! Nem gondoltam volna, hogy befestetted a hajad! Ja, és az előbbi vicc béna volt.

Hiába a mindennapi beszélgetések, fogalma sem volt róla, hogy Kida kinézete mennyit változott. Még a hangja is egy kicsit mélyebb lett. Nem csoda, hogy Mikado elsőre nem ismerte fel.

Kida Masaomi félénken elvigyorodott és visszavágott.

- Négy éve nem találkoztunk, még szép, hogy megváltoztam. Viszont Te egyáltalán nem változtál! Majdnem ugyanúgy nézel ki, mint általánosban… és ne mondd ilyen könnyen, hogy béna volt a viccem!

Ahogy Kida beszélt, kinyújtotta a kezét és megveregette a nála jóval baba-arcúbb Mikado fejét.

- Hé-hé ne csináld ezt. Amúgy, még a neten is állandóan béna vicceket sütsz el…

Mikado idegesen eltolta magától a kezét. Legyen szó az általános iskoláról vagy a chat szobáról, mindig Kida húzta maga után Mikadot. Nem mintha a másiknak ezzel az elrendezéssel bármi problémája lett volna.

Az üdvözlések után, Kida megindult a tömeg felé.

- Ha már itt tartunk, induljunk! Először jussunk ki innen! Tévedhetetlenül Nyugatnak megyek! De ez a Nyugat nem a nyugati kijáratra utal, hanem a Seibu áruházi kijáratra! Trükkös kis túravezető vagyok, mi?

- Értem. De mi a különbség a nyugati kijárat és a Seibu kijárat között?

-…Újabb kudarc.

Ahogy Mikado Kida nyomában lépkedett a tömegtől való félelme fokozatosan elmúlt. A tudat, hogy egy városi lakos viszi körbe, aki még a barátja is, egy száznyolcvan fokos fordulatot eredményezett a városhoz való viszonyulásában.

- Egyszerűsítve, Ikebukuro Tobu részlege a nyugati kijáratnál van, ezzel szemben a Seibu részleg a keleti kijáratnál-áh… milyen ciki, miután az a vicc felsült, még magyaráznom is kell hozzá… Mégis mit művelek?

- Hülyéskedsz?

- …Ez szemét megjegyzés volt!

Kida arckifejezése bánatos lett és egy lemondó sóhajtás után ennyit mondott:
- Felejtsd el, ennél azért jobb vagyok, ezért most az egyszer elengedlek. Amúgy, hová akarsz menni?

- Hm, azt hittem online már mondtam neked, hogy olyan helyre, aminek köze van a Sunshine Cityhez.

- Most akarsz odamenni? Hm… nem bánom, de komolyan, nem lenne jobb, ha egy csajjal mennél?

A Sunshine City 60 régen japán legmagasabb tornya volt, és egyben közismert látványosság. Ugyan lekörözte a Tokyo Tower és a Yokohoma Landmark Tower, Sunshine City 60 még mindig egy szórakozási csodaországnak számított, ami folyamatosan vonzotta a látogatókat. Volt benne akvárium, a Namjatown vidámpark, és emiatt remek hely a kikapcsolódásra vágyó diákoknak és a családoknak.

Noha Mikado úgy érezte, hogy vakon megadja magát egy trendnek, nem tudott jobbat kitalálni. Igazából volt még egy hely, amit nagyon sokszor látott a televízióban-

- Á és ott van az Ikebukuro West Gate Park-

- Hó-hó, azt a sorozatot én is néztem. Még regényem és mangám is van belőle.

- Nah, nem a sorozatra gondoltam, hanem a helyre! West Gate Park!

Kida döbbenten állt, majd megvilágosodás ült ki az arcára ahogy Mikadot hallgatta. Elvigyorodott és a következőt mondta:

- Nem-nem, azt Ikebukuro West Exit Parknak hívják.

- Eh? De… Az ikebukurosiak nem West Gate Parknak hívják?

- ’Ikebukurosiak’? Hát ez meg? Mindegy, akarsz menni?

Látta ahogy Kida lépései lassan megállnak, ezért Mikado élénken megrázta a fejét.

- Ne …nem! Késő van és mi lesz, ha belebotlunk az egyik színbandába* és megölnek!

- Öh, na erre nem tudom, hogy kéne reagálnom. Meg amúgy is, csak délután hat van. Heh,  még mindig ugyanolyan gyáva vagy.

Kida lemondóan mosolygott és átvezette Mikadot a tömegen.

Az emberáradat már megritkult mire kiértek, de Mikadonak még így is nehezére esett kikerülni őket.

- Mostanában ritkábban tűnnek fel a színbandák. Tavaly elég nagy durranások voltak, de miután zűrzavart okoztak a saitamai tagokkal, sokat letartóztattak. Azután a rendőrség lecsapott az azonos színű csoportokra. Szal’ most már a legtöbb csak este merészkedik elő és addig nem csinálnak semmi látványosat, amíg a munkásosztály haza nem furikázott… ah, de persze a Bosokozu és a hozzá hasonlók más kategóriába tartoznak. Néha arról a magazinok és a híradók tudósítanak, hogy összecsapás volt a Bosokozu és a rendőrség között, de az leginkább a Kabuki körzetre jellemző, nem pedig Ikebukurora.

- A Bosokozu?!

- Nah, ahogy már mondtam, ilyenkor még nem gyülekeznek az állomás előtt.

Mikado megkönnyebbülten sóhajtott miután Masaomi biztosította, hogy biztonságban van.

- Szóval… akkor most Ikebukuro biztonságos?

- Nem igazán. Mondjuk nem tudok túl sokat az ilyen dolgokról. Hát, valójában van pár csoport a színbandákon és a Bosokozun kívül. Meg aztán ott vannak a veszélyes emberek. Elsőre normálisnak tűnnek, de soha nem szabad kapcsolatba kerülnöd velük… bár neked nem kell aggódnod. Te úgysem az a fajta srác vagy, aki keresi a bajt. Csak figyelj az utcai ügynökökre, gyanús árusokra, maradj távol a bandáktól és a Bosozokutól és nem eshet bajod.

- Értem…

Bár Mikadot még mindig érdekelték az emberek, akikkel nem szabad kapcsolatba kerülnie, úgy döntött nem kérdez róluk többet.

Beléptek egy széles aluljáróba és a mozgólépcső felé vették útjukat.

Mikado körülnézett és meglátott a falon egy sor plakátot. A plakátok mindenfélét reklámoztak az ékszerektől a filmekig bezáróan. Még manga lányokról is voltak képek.

Mikor a végre a felszínre értek, a hely ugyanolyan zsúfolt volt, csak a környezet változott meg.

Egy pár széldzsekis ember szórólapokat osztogatott, amihez egy csomag zsebkendőt is adtak. Néhányat csak nőknek, némelyiket pedig bárkinek, aki a látóterükbe került. Ami a férfiakat illeti, csak bizonyos típusúaknak adtak (A Mikadohoz hasonló emberek nem kaptak).

Az utcán sokféle ember volt; dolgozók, fiatal rész-munkaidősök, gimnáziumos diáklányok és külföldiek – minden színű és fajtájú ember itt gyűlt össze.

Még így sem keveredtek teljesen az azonos fajú emberekkel, mintha minden csoportnak meg lett volna a maga területe. Néha valaki meglátogatott egy másikat, hogy megszólítson egy személyt. Sötétedett, mégis az emberek könyörtelenül áramlottak előre.

Kida már hozzászokott a látványhoz, de ami Mikadot illeti, számára ez egy teljesen új élmény volt. Még a városában lévő legnagyobb vásárló negyedben sem látott ennyi embert. A világ, amit eddig az interneten és a mangákban látott a szeme előtt öltött testet.

Mikor Mikado elmondta Kidának, hogy mennyire szürreálisnak érződik körülötte minden, Kida csak nevetett és azt mondta:

- Valóban? Akkor legközelebb elviszlek Shinjukuba vagy Shibuyába. Harajuku sem rossz. Ott tuti kulturális sokkot kapsz! Mit szólsz Akihabarához? De ha annyira tömeget akarsz látni, elviszlek egy lóversenyre.

- Nem akarok ilyen helyekre menni.

Ahogy Mikado visszautasította Kida ajánlatait, a öntudatlanul elérkeztek egy hatalmas úthoz. Végtelen folyamban autók cikáztak a több sávos autóúton és az egész út felé egy hatalmas országút tornyosult.

- Az az út ott a főváros autópályája. Ah el is felejtettem, a hely ami mellett elmentünk a 60-Storey Street. Ott volt a Shunshine Street is, de a Cinema Sunshine a 60-Storey Streeten van, szóval ne keverd össze őket.  Ha már úgy is erre járunk, körbeviszlek…

- Mindegy, inkább majd máskor.

Bár Mikado ezt mondta, viszont egész idő alatt csak az embereket figyelte teljesen elhanyagolva a legfontosabb részt – a látványt. Ha így folytatja, nehéz lesz egyedül elkeverednie a Sunshine City-től az állomásig.

Ahogy a két fiú arra várt, hogy a lámpa zöldet mutasson, Masaomi visszafordult és motyogott valamit magának
- Hála az égnek nem futottunk össze Shizuoval vagy Simonnal… Yumasaki-san és Karisawa-san nagy valószínűséggel a játék centrumban vannak.

- Azok kik?

Elég egyértelmű volt, hogy Masaomi csak magának tette ezt a megjegyzést, mégis a nevek hallatán Mikado tudni akarta kik ők.

- Áh! Semmi! Yumasaki-san és Karisawa-san a barátom! Simon és Shizuo meg öh—nos ők azok az emberek, akikkel nem ajánlatos rossz viszonyban lenned. A legtöbb ember nem is találkozik Heiwajima Shizuoval, de ha te mégis, jobb ha azonnal eliszkolsz.

Abból, amit Masaomi mondott, Mikado érezte, hogy nem igazán kedveli ezt a ’Shizuo’ nevűt. Látva, hogy Masaomi nem kíván többet szólni, Mikado úgy döntött nem kíváncsiskodik többet – de volt még valami, amit szeretett volna megkérdezni, ezért elhatározta magát.

- Ha már az embereknél tartunk, akiket nem kéne provokálnom… mind olyanok mintha egy mangából ugrottak volna elő. Van még valaki?

Ahogy a kisfiús arcú tini feltette ezt az ártatlan kérdést, Masaomi felnézett az égre, mintha mélyen a gondolataiba merülne, majd hangosan is kimondta a kiválasztott válaszát:
-  Például itt vagyok én!

-…√2 pont.

- Gyök?!  Mégis mi a halált értesz gyök alatt? Legalább válaszolj valami könnyen érthetőt, mint a -20 vagy valami! Várj… most ezzel azt akarod mondani, hogy a vicceimet még azok az általános iskolások sem értenék , akik még nem tanulták a négyzetgyököt? Még van merszed! Alig fejeztem be a beszédet és máris okoskodni kezdesz! Mióta vagy ilyen retardált?! A liberális oktatási rendszer az oka? A liberális oktatásrendszer miatt változtál meg így, ugye?!

- Váratlanul pusztító, mi?

Pont mint a régi szép időkben, Mikado egyszerűen csak teret adott Masaomi bénaságának. Aztán, talán mert Masaomi észbe kapott, hogy túl béna, de tisztességesen válaszolt Mikado kérdésére.

- Hmm… van egy pár. Azt hiszem a yakuzáról és a gengszterekről felesleges is beszélnem… Ami az előbb említetteket illeti, velük nagy valószínűséggel találkozni fogsz. Oh és ott van Orihara Izaya is. Az a fazon veszélyes, szóval bármit is csinálsz ügyelj, hogy közöd se legyen hozzá. Mondjuk inkább Shinjukuban van, úgyhogy jobb esetben nem is futsz össze vele.

- Orihara Izaya… Milyen furcsa név.

- Még te beszélsz – kuncogott Masaomi. Mikado pedig képtelen volt visszavágni.

A vezetékneve Ryuugamine, azaz „Sárkányok orma”, ezen felül ott a grandiózus név „Mikado”, ami „uralkodót” jelent. Igaz hogy a felmenői között voltak, akiket valamennyire megkülönböztettek a többitől, de Mikado szülei egyszerű, szürke, irodai dolgozók. Egyelőre tisztázatlan volt, mennyi örökség maradt, de ha egyáltalán lenne, akkor nem ellenezték volna annyira, hogy privát iskolába járjon.

A Mikado nevet alighanem azért választották, hogy felnőtt korában nagy tetteket hajtson végre, de csak végtelen mennyiségű megaláztatást jelentett számára az általános iskolában. Az osztálytársai rendszeresen csúfolták a neve miatt. De idővel mindenki hozzászokott ezért végül már nem gúnyolták és nem közösítették ki.

Viszont most más volt a helyzet. A szülővárosában, egészen a középiskoláig évfolyamonként csak egy osztály volt és mindenki jól ismerte a másikat. Most pedig ezen az ismeretlen helyen volt, vadidegenekkel körülvéve. Hogy fogja így bebizonyítani, hogy méltó a nevére?

- Áh, lehetetlen…

Mintha Masaomi megérezte volna mi megy át az agyán, úgy döntött lelket önt belé.
- Ahogy már mondtam… nem kell annyit törődnöd ezzel. Kicsit kirívó, de amúgy jó név. Mikado, csak jobban kell teljesítened és nem szabad hagynod, hogy a többiek azt gondolják, nem vagy méltó a nevedre, utána úgyse fognak szólni érte.

- …áh, köszönöm

Ahogy befejezte a hálálkodást, a lámpa zöldre váltott.

- Igaz is, van még egy csoport, amit kerülnöd kéne… a Dollars. Minél kevesebb közöd van hozzájuk, annál jobb.

- …Dollars?

- Ja, mint a ’dorok” a Vándorokban.

- Ez meg mit akar jelenteni? Milyen emberek?

Mikado a többi témában relatíve passzív volt, de ezúttal több részletet akart hallani.

- Az huh~ Nos nem igazán tudok sokat, de azt hallottam, hogy sokan vannak és nincs ki mind a négy kerekük. A pletykák szerint olyanok, mint a színbandák, de senki sem tudja milyen színűek. Ahogy már mondtam a színbandák nehezen működnek együtt, szóval egy idő után maguktól felbomlanak a belső zavargások miatt.

- Ah…

Mikado most már elégedett volt. De a csend egy idő után kezdett kínossá válni.

Csendben átmentek az úton és az utca másik oldalán lévő nagy épület felé sétáltak. Az épület nagyon sikkes volt és pár sportautót is a kirakatába helyeztek, amik jól mentek az építmény kinézetéhez.

Egy ideig bámulta az épületet és az autókat – de hirtelen különös zajra lett figyelmes.

Mikor először meghallotta, azt hitte, hogy egy szörnyeteg vijjogása volt. De ahogy jobban megfigyelte rájött, hogy a hang az egyik útról jön. Ahogy másodszor is megismétlődött, Mikado megállapította, hogy egy motor zúgása. Bár leginkább egy állat hívására hasonlított, az úttestről jött, szóval csakis egy autó vagy egy teherautó lehetett.

Mikado abbahagyta a sétát és felnézett.

- Te aztán tényleg mázlista vagy – jegyezte meg halkan Masaomi.
- Eh?
- Álmodni sem mertem volna arról, hogy az első Tokyoban eltöltött napodon a saját szemeddel fogod látni a városi legendát.
Ugyan Masaomi arca maga volt a nyugalom szigete, de a szemeiben táncoló csillogás elárulta izgatottságát.

- Szóval…

Mikado rájött, hogy látta már ezt az arckifejezést. Még régen, mikor az osztályban egy repülő szelte át az eget az iskola felett vagy mikor egy kóbor macska tévedt az iskola udvarára. Pont ilyen volt Masaomi arca mikor valami átlagos, de mégis nem mindennapos dolgot látott.

Ahogy Mikado szólni akart neki-

Megjelent előttük a „lény”.

A kivilágítatlan motoron egy emberi alakot öltött árnyék ült.

Megelőzte a többi járművet, majd hangtalanul elsuhant Mikado és Masaomi mellett.

?!

Pár üres pillanat elteltével, a motor újra felbődült. De a következő másodpercben ismét minden elcsendesedett és csak az aszfalton súrlódó kerekek hangja hallatszott. Ezt a zajt csak az idézte elő, ha lekapcsolták a motort, de a jármű még csak nem is lassított. Pontosabban, inkább gyorsított.

Ez egyértelműen egy természetellenes létforma volt

Majd- Mikado észrevette, hogy minden porcikája reszket.

Nem a félelemtől, hanem valami egészen új érzéstől, ami lassan elárasztotta a testét.

- Valami, amit nem láthatott.

Abban a minutumban, ahogy az árnyék elhaladt, Mikado belesett a sisakba. Nem tudott rájönni, mi lehet benne, mert a fej nem mozdult és úgy tűnt ki se néz belőle senki.

Olyan volt – mintha teljesen üres lenne.

♂♀

Chatszoba [késő este]
-Tanaka Taro belépett a chatszobába-

【Jó estét.】

„Estét~”

【Á~ Setton-san! Ma végre láttam!】

【A fekete motort!】

”? Tanaka Taro, te Ikebukuroban vagy?”

【Aha, pontosabban mától Ikebukuroban élek. Most a haverom házában vagyok, de holnap beköltözöm egy állomás közeli lakásba. Már szóltam az internet szolgáltatónak, szóval lesz netem.】

”Értem, akkor gratulálok. Egyedül élsz?”

【Igen.】

”Oh… hé, azt mondtad láttad a fekete motorost. Véletlenül nem este hétkor?”

【Mi, te is láttad? A Sunshine City közelében volt.】

”Tudok róla, mert én is ott voltam.”

【?!】

【Halál komolyan? Vá… akkor lehet, hogy elmentünk egymás mellett!】

”Talán”

【Uh, ha tudtam volna, akkor neked szólok először!】

”Mindegy. Üdvözöllek Ikebukuroban. Ha kérdésed van csak lökjed.”

【Köszi! Köszi!】

【Ah, akkor azt hiszem máris kérdezek…】

„Rajta, rajta.”

【Ismersz egy Orihara Izaya nevű személyt?】

【Megkérdeztem a barátomat, de azt mondta jobb, ha nem megyek a közelébe.】

【Tényleg ilyen félelmetes lenne? Hm, talán te sem tudod. Bocsi.】

”Tanaka Taro, a barátodnak van valami kapcsolata a bandákkal?
 

【Ugyan, csak egy átlagos srác. 】

”Ah értem. Nos, bocsi, de Orihara Izaya az az ember, akiről jobb ha minél kevesebbet tudsz. Csak bajt hozna rád.”

《Á! Tanaka, szép estécskét~》

【?! Kanra-san, itt vagy? 】

《Telefonáltam. Á, de visszaolvastam a chatben. Szal Tokyoban vagy? Gratu! Valamikor fussunk össze IRL is. 》

【Nem fontos, ha elfoglalt vagy. De egy offline tali jól hangzik.】

《Ja!》

《Á, ha már az offline taliknál tartunk, nem voltak ehhez hasonló dolgok csoportos öngyilkossággal?》

“Oh~”

“Azt hiszem tavaly mindenki ettől volt oda. Pár ember találkozott offline és csoportosan lettek öngyilkosok.”

【Morbid.】

 【De a hírekben nem nagyon említették.】

“Talán lecsillapodtak vagy olyan gyakoriak lettek, hogy a kutyát sem érdekli.”

《Nem feltétlenül. Még mindig tart csak senkinek sem tűnik fel!》

【Eh?】

《Talán mert a testeket sosem találják meg.》

 【Uwa~】

“Nem kéne ilyeneket mondanod.”

《Elvégre mostanában elég sok ember tűnik el.》

【: Nem is mondtak róluk semmit a híradóban…】

《Eh…az áldozatok többnyire illegális bevándorlók és szokott vidéki gyerekek. Azt beszélik Ikebukurotól Shibuyáig elég gyakoriak~ páran azt is mondják, hogy ez a Dollars műve és, hogy utána megeszik az áldozatokat. He he he~》

 【Ah, elég híres ez a Dollars.】

《A Dollars király! Úgy hallottam összeköttetésben vannak a kínai maffiával. Aztán ott volt az a késelős incidens… Azt mondták az egyik Dollars tag tette!》

“Kanra-san, ezeket te hol hallottad?”

《Ismerek egy pár embert.》

【Oh oh, igazán szeretnék többet hallani erről, de holnap korán kell kelnem, szóval részemről itt befejezem a beszélgetést~】

《Ó, akkor feküdj le korán!》

 “Jó éjt Tanaka Taro~”

“Á, nekem is van egy kis dolgom szóval lépek~”

【Bocsi…ah ah, legközelebb meséljetek Dotachinről, OK?】

【Bye bye~】

《Mára fejezzük be. Úgysincs senki fent》

《Jó éjt mindenkinek ☆》

—Tanaka Taro elhagyta a szobát—

—Setton elhagyta a szobát —

—Kanra has elhagyta a szobát —

Fordítói Jegyzet:
1. Seibu: Nyugat

2. Tobu: Kelet