Phantasmagoria
 

-És ezzel... a történet véget ér.
Annyira magával ragadott a történet, mintha engem is "megettek" volna. De egy kéz megkopogtatta az asztalt és én ismét 2002-ben találtam magam.
-Ebben a történetben nincsenek világpusztító szörnyek, toronyba zárt hercegnők vagy kincsek, amikből az egész világot megveheted. De még így is egy pompás "legenda".
Szavai mintha beszippantottak volna. A dolgok valóságalapjától eltekintve, hihetetlenül érdekes történet volt. De valóban lehetséges lenne, hogy enyi véletlen történjen egy időben?
-Hahaha, talána  világ történelem nem véletlenek összegabalyodása?
Nem igazán értettem, de midnent összevetve elég meggyőző volt.
-...Elhitted? A történet teljesen értelmetlen.
Csak viccelsz, ugye?
-Nem.
Ebben az esetben, semmi - de nem volt jó? Hacsak nem lesznek kérdések?
Úgy tűnt elégedett volt a válaszommal, a férfi azt mondta "Én fizetek" és még a desszertemet is kifizette,
-Különös ember vagy, ha azt gondolod ez egy jó történet... Ahhoz képest, hogy csak legenda ritka a hozzád hasonló közönség...
Nem tűnt dícséretnek. Sokkal inkább csúfolódásnak.
Dehát... Hol volt a "sanyarú sorsú ember magányos történet"?
-AZ az ember Szilard volt.
....Értem.
És mi van azokkal, akik még felbukkantak a sztoriban? Mint például a rabló páros...
-Hisz most is itt vannak, nem?
Tekintete egy idióta-kinézetű párosra szegeződött. A két testet beborították a lácok és boldogan aggatták ele egymás láncait csengőkkel. Biztos valami pop kultúra tagjai.
Akkor viszont a csontos és a kövér, akik a sarokban ücsörögtek...
-Pezzo és Randy. Pezzo mostanában sokat panaszkodik, hogy "Le akarok fogyni végre, de a zsír mindig visszajön", de ennek ellenére még mindig képes megenni öt adagot.
...............Akkor mi a helyzet Firoval?
-Ha?
Az arckifejezése különös lett.
-Ő nincs itt? ...Ah, annyira elkalandoztam a mesélésben, hogy úgy mondtam mintha más története lenne...Áh... Igaz is, még be kéne mutatkoznom. Végülis általában az üzleti egyesületektől (?) anélkül távozok, hogy megmondanám a nevem...
...Mi történt? Én azt hittem ez a férfi Maiza...
-Ááh, Maiza-san... Megtanította nekem a Conta é oroság alapjait és vagy harminc éve utazgat a világban... Valami oylasmit mondott, megkeresi az elveszett alkimista társait... De az ígérete szerint nemsokára vissza kéne térnie...
SZóval íg történt... De én teljesen máshogy képzeltelek. Mondtam meg az igazat.
-Mert azóta több, mint hetven év telt el... Még egy hozzám hasonló is tanul egy kis jómodort... Ami a szemveget illeti, csak dízsnek van. Szóval mit gondolsz?
Ahogy ezt mondta, Firo Prochainezo boldogan elmosoylodott. Komolyan mázlista volt. Kicsit irigykedtem is rá.
Erről eszembe jutott- hogy van Ennis?
-Ááh, a feleségem.
...Tényleg könnyen besárgul az irigységtől az ember, ha vele beszélget (!)
-Áh, nem...Csak...Öm, ha ez egy szerelmes regény lenne vagy egy képes könyv, a két ember azonnal beleszeret egymásba... onnantól pedig sínen van a kapcsolatuk.
Firo kicsit szégyenlősen folytatta.
-Tudod... ENnis akkor még nem igazán tudott szeretni... öm... SZóvalazt hiszem csak egyedül én voltam izgatott.. Istenem, végülis ez a fülig szerelmes dolog részemről egy oldalú volt...(!!!)
Az arcán lévő mosoly magányról árulkodott, ahogy beismerte az igazságot.
-Átkozottúl sokáig üldöztem vakon a házasságért... Csak, meddig is... 50 évig...?
Szóval a történet néha kegyetlen is volt... A későn értő típusok átka.
ELképezstő, hogy valaki egy fél évszázadot le tud élni valakivel anélkül, hogy elunná magát mellette. De talán csak annyira megszokták egymás jelenlétét, hogy már nem lehetett szétválasztani őket.
Várjunk csak... Ennis része volt Firo testének... Akkor nem voltez valamiylen szinten narcisszizmus? De ezt a gondolatot túl durvának ítéltem, ezért nem mondtam ki hangosan.
-Ugye, sok minden történt, de valahogy mindig sikerült megoldanunk... Az Alkoholtilalom megszüntetése utána  bevételeink zuhanni kezdtek és komoly kutyaszorítóba kerültünk...
Ezután egy ideig morgott az új bevételekért való küzdelem nehézségéről, a gyepháborúkról és az életről... De tudtam, mindvégig boldogok voltak. Annak ellenére, hogy mások voltak szerencsések, magam is boldog voltam.
-Ismered? Eliot Ness... a főszereplőt játszotta az "Aki legyőzte Al Caponét" filmben, évekkel később az alkoholizmus áldozatául esett... Hát nem irónikus?
Épp ahogy belelendültünk volna a beszélgetésbe, visszatért a fiatalember. Kezében a fényes, ezüst fényképezőgép táskával! Üdv újra nálam, drága gépem!
-Áh, Ronnie-san... Köszönöm a munkádat.
-Semmiség, ma úgy is szaabd voltam... nem okozott nehézséget. De az a Bobby mekkora marha, hogy azt csinál a területünkön amit akar.
Ronnie...Ááh, a szervezet 'chiamatore'-ja...
-Nos, nem számít. Ahogy mondtad, elég ha illő módon meggrillezzük őket, nem?
...Ő lett volna Firo bűntársa? Hogy is mondjam... Hogy beszélhetett egyáltalán folyékonyan japánul? Ráadásul úgy haználta a "gril" szót, ahogy a yakuza.
-Nos akkor, kiszámolom a tárgyad értékét. Kérlek várj egy pillanatot.
Amint ezt kimondta, eltűnt egy ajtó mögött... ami mögé csak az arra jogosult léphet. Viszlát, kamera. Végülis megígértem, hogy fizetek.

Ronnie felém nézett, majd szélesen elvigyorodott.
Jobban belegondolva... Firo legendájának végén ő volt az, akit "démonnak" nevezett... Hogy lássa mi történik a halhatatlanokkal a démon akár a szervezetbe egyik tagjának is álcázhatta magát.... Ha ez a démon volt... Akkor természetes, hogy ismeri a "pirítani" szót. Legalábbis így éreztem.
Akaratlanul is kimondtam a gondolaimat- "Ha tényleg te vagy a démon, bizonyítsd be."

Nem emlékszem másra az elkövezkező pár percből, csak arra mekkora félelmet keltett a szívemben Ronnie. Az érzelem, amit a medvetámadás óta elfelejtettem... Mégis mit tettem?
Ronnie halkan ezt mondta:
-Köztünk szólva nem vagyok démon... Csak egy alkimista, aki túl sok tudást gyűjtött össze az évszázadok során.

Ezutn, kifizettem a Fironak járó 300 dollárt.
De... Mi történt volna, ha elmenekülök, miután a kezébe álította a kést?
-Eh?... Akkor természetesen én profitálok a kamerából. EZért nem mutatkoztam be vagy kérdeztem a nevedet. Az események milliőjében hasznos ha az emberekkevés ítéletet vonnak le velem kapcsolatban....
Miért történt így? A "jó gengszeterről" dédelgetett fantáziálgatáso azonnal szétzúzták... Ideérkezésem óta először, elnevetem magam.
-Áh, végre nevettél. Általáan a japánok mind üresen vigyorognak, de neked oylan semmilyen volt az arcod.
Hát köszönöm.
-