Phantasmagoria
 

  Valami nagy és fekete suhant el mellette az úton. Egy kutya, gondolta a gyermek magában. Egy éjfekete vadászkopó, ami tökéletesen beleolvadt a körülötte lévő sötétségbe. Lábai feketén ragyogtak, szemei kék lángokként pislákoltak a sötétségben.
   A gyerek épphogy csak kiért az erdőből a falu felé vezető kis földútra. A rábízott feladat elvégzése túl sokáig tartott és minél hamarabb otthon szeretett volna lenni, hogy ismét érezhesse az otthon melegét. Úgy döntött inkább lerövidíti az utat, ezért egy hatalmas városszéli ház kertjén vágott keresztül. Alig tett meg egy lépést mikor szembetalálkozott a fekete kutyával.
   A gyerek hátrálni kezdett.
    Fröccs.
   Puha és langyos massza ért a lábaihoz. Valami puhára lépett, amiből meleg folyadék szivárgott. Lenézett a földre és egy kis darabka széttépet vörös húst – és vérben tocsogó barna bundát látott. A húscsomó alól hosszú bolyhos fülek lógtak ki és mellettük egy kis kerek üveggolyóra hasonlító szem tükrözte az éjszakai égboltot. A szem élettelenül, üresen nézett fel rá.
    Egy döglött nyúl volt.
A fiú ismét előre szegezte tekintetét és meglátta, hogy a vadászkopó csukott szájáról élénk vörös vér csöpög.
    A kutya ölte meg!
A gyerek nem tudta mihez kezdjen. Az üveg bor, amit nemrég még olyan erősen markolt, most kicsusszant a kezéből és a földön szilánkokra tört. Lilásvöröses tartalma a kutya fejére fröccsent. Ennek következtében az állat megnyalta a pofáját.
   Hirtelen villámlott és mennydörgött. A fehér vonal megtörte a sötétséget és egy pillanatra megvilágította egy ház alakját. Romos volt és látszólag egy lélek sem lakott már benne. Valaki mégis ott ült a teraszon, valaki, akit még sosem látott. Szemei hirtelen elkerekedtek.
   Az alak egy kerekes székben ült, tetőtől talpig vörös vászonba burkolózva. Az anyagnak csak egy nyílása volt, ott ahol a fejnek kellett volna lennie – de ez a nyílás jobban hasonlított egy sötét barlang bejáratára. Egy kéz, túl vékony és száraz ahhoz, hogy élőhöz tartozzon emelkedett fel a ruha alól. A remegő kéz egy arany tükröt markolt.
   A tolókocsi közelében három urna volt elhelyezve – egy ezüst, egy bronz és egy üveg.
   Hirtelen felcsendült egy öreg, rekedt hang -Egy fiatalember hamarosan meghal!
A gyereknek elakadt a lélegzete. A verandán ülő öregasszony volt, de hangja úgy megijesztette, mintha a balszerencsés esemény bármikor bekövetkezhetne.
   A hang tovább folytatta – Az a halál lesz mindennek a kezdete. A világ úgy fog elmerülni, akár egy kő a habzó tengerben.
   A verandán az öregen kívül senkit sem látott, mégis megszólalt pár ember. A gyermek újra végigpásztázta szemével az előtte lévő képet, de a villám elmúltával a tájat újra sötétség borította.
-Mit kéne---
-Mit kéne tennünk?
-Roxanne, úrnő!
-Egy doboz – hangzott az öregasszony válasza – Készítsetek egy nagy dobozt, ami még ennél a kertnél is nagyobb. Eresszétek a vízre és aztán --
    Reccs!
Egy villám ismét fényárba borította a kertet. Mikor meglátta mi van előtte a gyerek egy csendes sikollyal riadtan hátraesett.
    A vörös ruhás nőt fehérruhás alakok vették körbe, kezeiket nyújtogatva, akár a kísértetek. És a kertben pár barna, kerek valami futott – legalább tíz nyúl az életéért menekült. A vadászkopó lassan beérte őket, majd egytől egyig mindet lemészárolta. Itt-ott vérbefagyott, cafatokra tépett nyúltetemek hevertek a fűben.
    Egy pillanattal később a fény eltűnt és a kert ismét  sötétség leplébe burkolózott.
    Csend volt, amíg az idős nő végül utoljára megszólalt „És aztán hadd fussanak csak a nyulak!”